oldal index
Régen egy kezdődő fórumban bontakozott ki a vilagpiac.com ingyenes, magyar vonatkozású hírek és érdekességek honlapjának felépítése. Minden az első találkozáson múlott, amit egy azóta betiltott kft éttermében ejtettünk meg Budapest szívében. Sose felejtem el Ákost aki esküvői képeit tukmálta ránk ahelyett, hogy segített volna a szervezésben. Szerencsére csak addig idegesített minket, amíg nem találta meg Katát, aki meg elvonult egy függöny mögé majdnem a konyhába könyvet olvasni. Katát még a jó zene és a bútor sem hozta lázba, csak ült és lapozgatta a könyvét furcsa ruhában ami leginkább egy menyasszonyi alkalmi ruhára emlékeztetett . Persze meggyőződésünké vált, hogy csak a képeket nézegeti a könyvben és az egészet csak egy nagy játéknak tekinti. Ezen a találkozón nem is történt semmi különös megbeszélés, leginkább csak az ismerkedés és az ingyen letölthető zenék és játékok megtárgyalásáig jutottunk el. A következő megbeszélés már hozott némi eredményt, megbeszéltük azokat a témaköröket, amikor a szeretnék felvenni a honlapra. Tibi javasolta elsőként a lakás témakörét, amivel pécsi új építésű lakását éppen kiadó ingatlanná léptette elő, hogy a lakáshitelt fizetni tudja és ne keljen eladni az ingatlant. Béla a fotózás és videózás terén szerzett tapasztalatait kívánta megosztani illetve szerette volna bemutatni saját szerketöjét amivel a hagyományosan előhivott fotóalbumok minőségét lehet feljavítani egy webes szerkesztővel online . Viccesen felvetődött, hogy a külföldön diplomázott tagok a híreket csak sms-en küldjék be, tekintettel a társadalmi szakadékunkra és mert ők a mi gondolatainkat csak térképpel találnak meg. Mivel minden tagnak olcsó számítógépe volt, ezért nem tervezhettünk látványos és szép honlapot, mert ezek a használt olcsó számítógépek tuning nélkül nem bírták volna a terhelést a régi alkatrészekkel. Így nyaralás és üdülés helyett és wellness hétvége helyett, elkezdtük a magyar hírek és tudnivalók írását, a honlap szerkesztését.